„Akkor beméne abba a Sátán”

Figyelemre méltó bibliai utalás ez arra, hogy a Sátán rendszerint nem lép be az emberbe, nem birtokolja őt, hanem befolyását démonokon keresztül gyakorolja. Sajnálatos dolog, hogy fordításaink nem tesznek különbséget a görög diabolosz és daimon között. Sátán csak egy van, démon viszont igen sok. Egy következetes fordítás esetén nyilvánvalóan kivételnek számítana, hogy a Sátán belépett Júdásba. Ebben a rendkívüli esetben az Ellenkező nem hagyatkozik démonokra, hanem maga cselekszik: elfoglalja az apostol szívét, és árulóvá változtatja őt (Lk 22,3; Ján 13,27).

Nem kívánjuk Júdást szentté avatni. Bűnös volt, mint a többi ember, ráadásul tolvaj is. Ezért helyes az a feltételezés, hogy vétke elkövetésében a pénz is némi súllyal esik latba. Ádám fia volt, örökölte tehát a halandóságot és annak következményeként a bűnt és az ítéletet (Róm 5,12.18). Aki ezektől mentes, az vesse rá az első követ.

Most vegyük számba azokat az erőket, amelyek az áruló mellett, illetve ellene hatottak. Kétségtelenül volt lelkiismerete. Ezt bizonyítják utolsó órái, amikor tettének felismerése után visszavitte a pénzt, és kétségbeesésében véget vetett életének. Így ítélte meg saját vétkét: szívszaggató bűnbánata a halálba kergette. Az elkövetett árulás iszonyú undort kelthetett benne. Nem olvasunk arról, hogy a megbánásban valami külső kényszer, esetleg Isten Szelleme hatást gyakorolt volna rá.

Milyen hatalmak léptek fel ellene? Láttuk már, hogy az ádámi örökség nem volt eléggé súlyos egy ilyen főbenjáró bűn elkövetéséhez. Ezért a Sátán helyezte bele (az eredeti szövegben dobta, Ján 13,2) a szívébe az árulás gondolatát. Sokatmondó kifejezés ez, mert a szív lényünk középpontja. Nem puszta kísértéssel van itt dolgunk, aminek ellene lehetett volna állni. A Luk 22,3 még súlyosabban fogalmaz: „bement a Sátán Júdásba” (ld. Ján 13,27). Ettől kezdve tehát megszállottá vált, személyiségét egy idegen szellem szorította ki, vette uralma alá. Természetes, normális cselekvőképessége megszűnt, s ettől kezdve nem a maga akaratát, hanem a Sátánét vitte véghez. Ha előbb Isten Szelleme lép be a szívébe, akkor a Sátán számára már nem lett volna hely. A Ján 20,22 alapján viszont tudjuk, hogy abban az időben még nem adatott a tanítványoknak Isten Szelleme. Már pedig egyetlen ember sem képes a saját erejéből felvenni a harcot a sötétség nagy fejedelmével. Júdás gyámoltalan eszköz volt egy nálánál hatalmasabbnak a kezében.

Az egyetlen, Aki szembe tudott volna szállni a Sátánnal, nem mozdult. Meg tudta volna akadályozni a megszállást, de erre a legcsekélyebb erőfeszítést sem tette. Urunk, aki sok démont űzött ki az emberekből, most saját apostolát engedi a Sátán kezébe esni. Ahelyett, hogy megfutamítaná az Ellenkezőt, így szól: „Amit teszel, tedd gyorsabban...” (Ján 13,27 V.S.). Fel tudjuk mérni, mi mehetett végbe Júdásban? Ura odanyújtja a bemártatott falatot, s ezzel rá tereli a többiek figyelmét. Ezután egy ellenállhatatlan kényszer vesz erőt rajta, hogy nekivágjon a sötétnek, és az árulást véghezvigye. Hallja Mesterének hangját, de lelkiismerete ekkor még nem riasztja vissza. A szívek Ismerője pedig nem inti óvón, hanem sürgetve küldi!

                <<<Isten eleve elrendelése                Júdás kiszolgáltatott volt...>>>