Júdás megmentése

Júdás megmenekülése az Igének abba az üzenetébe van belefoglalva, hogy Isten „minden ember megmentője, különösen a hivőknek” (1Tim 4,10). Nyilvánvaló, hogy Júdás még nem úgy ismeri Őt mint megmentőjét. A nagy Fazekas a harag egyik edényévé formálta őt, Krisztust pedig, akit a Tanítójaként ismert évekig, a nagy fehér trón Bírójaként fogja viszontlátni, holott neki megmentőre lenne égető szüksége. Az ítélet önmagában semmiképpen sem menti meg az elítéltet. És az a bűntudatból fakadó fájdalom sem, amelyet feltámadása és második halála között el kell szenvednie. A megváltást csakis Isten adományozhatja Krisztusban. Úgyhogy Júdás Teremtője jóváhagyásával került abba az elveszett állapotba, amelyből csakis Teremtője mentheti ki Fiának golgotai áldozata révén.

Ádám bűne és ennek következménye az egész emberiségre – Júdásra is – ítéletet hozott. De Júdás Istene félreérthetetlenül kijelentette, hogy Ádám engedetlenségét Krisztus engedelmessége fogja helyrehozni. Ahogyan az ádámi örökség Júdásra is kihatott, és az isteni ítélet alá helyezte őt, ugyanúgy a Jézus Krisztus áldozata is kifejti majd hatását, és elhozza számára az élet megigazulását (Róm 5,18). Júdásnak azonban még azelőtt kell lemerülnie a második halálba, hogy találkozott volna Megmentőjével.

Isten egyértelműen tudomásunkra adta, hogy a halálnak el kell tűnnie. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, akképpen fognak Krisztusban mindnyájan megelevenedni (1Kor 15,22). Júdás is meghalt Ádámban, s feltámadása után sem nyeri el a megelevenítő életerőt, hanem másodszor is meghal. Úgyhogy csak a második halál megszűntekor kerülhet sor megmentésére.

Eredetileg Júdás is a szeretett Fiúban teremtetett, s a Kol 1,16 alapján ez a tény a tanítvány testi születését jóval megelőzte. Ádámi öröksége szégyent és ítéletet, szenvedést és halált hozott rá, de Krisztusban a megmentés és élet, az igazoltság és az Istennel kibékülés várományosa. Ádámban megpecsételt sorsát nem kerülhette ki, mert cselekedeteit nem a hit határozta meg. Majdani megmentése, hitre jutása és megigazulása éppen ezért teljes mértékben az érette is meghalt Krisztus által lesz osztályrészévé. És mindez azért történik így, mert ő is a szeretett Fiúban lett teremtve.

Isten Igéje, mely maga a valóság, közli velünk, hogy a halál el lesz törölve. Így tehát az emberi nem minden tagja megmenekül, megigazul és megelevenedik. A teljes teremtés ki lesz békítve Teremtőjével (Kol 1,20), s ez alól Júdás sem képez kivételt. Ami vele fog történni, szinte felfoghatatlan. Az elveszett és elítélt, a két halált látott reménytelen bűnös kiszabadul, minden vádtól mentesül, és örömmel ismeri fel, hogy rövid szereplése a becstelenség edényeként nem hozott vég nélküli kárhozatot rá. Teremtője rávezeti megmentői hatalmának átfogó felismerésére és méltányolására, s ekképpen mennyei integrációját semmi sem fogja akadályozni. Az isteni gondviselés csodálata ettől csak gyarapodni fog minden teremtett lényben.

Júdás Istene, aki szíveket keményít meg, és edényeket gyúr haragjának bemutatására, nem Ádámmal kezdte munkáját, mint ahogy befejezni sem a nagy fehér trónnál fogja: Krisztussal kezdődött és Vele is zárul minden. Ádám és kilátásba helyezett halálos ítélete csak egy része az isteni önkijelentésnek. Isten teljes munkáját semmiképpen sem ennek alapján kell elgondolnunk. Júdás nemcsak az ádámi örökség részese, hanem azé a világmindenségé is, amely Krisztusban jött létre (Kol 1,16). Ádámban gyökerező léte ítélet alá esik, és halálba torkollik, a Krisztushoz való még korábbi tartozása viszont szabadulást hoz számára.

Isten nem nevezi magát Júdás Istenének, mivel az ítélet és a kárhozat az ő tulajdonképpeni lényétől idegenek, csak nevelő eszközeinek átmeneti részét képezik. Eljön az idő, amikor minden végzet és minden balsors megszűnik (Jel 22,3). Nem lesz tovább szükség egy uralkodó szívének megkeményítésére, hogy Isten ezáltal leplezze le felülmúlhatatlan hatalmát. A Sátán sem fog többé valamely emberbe belépni, hogy Teremtője ellen fordítsa őt. A rossz és a gonosz csak az eonok idejében szerepel, a bevégződéskor félre lesz téve. A végzetszerű balsors pedig csak az első négy eonra korlátozódik, mert az utolsóban maga Isten fog az emberek között sátorozni. Júdás a végzet legjobb szentírásbeli példája. Esetét vizsgálva hangsúlyoznunk kell, hogy Istennek ez a fajta bánásmódja nem állandó jellegű és főleg nem örökké (azaz vég nélkül) tartó. Inkább alkalmi és kivételes. Ellenkező esetben igen nehéz lenne igazságosságát mint minden dolog zsinórmértékét elfogadni. A levonható tanulság viszont örökérvényű: az ítélet okozta ideiglenes szenvedés minden teremtmény számára végtelenbe nyúló nyereséget tartogat. A sötét háttérnek köszönhetően Isten szeretete még jobban tündökölni fog.

Isten „szentjeinek” Júdással szembeni magatartása lerántja a leplet az emberi szív könyörtelenségéről. Félelmetes dolog ugyan az élő Isten kezébe esni (5Móz 32,41, Zsid 10,31), de mégis inkább oda essünk, semhogy a mégoly művelt, civilizált, vallásos és kegyeskedő emberi „igazságosság” prédájául. Vajon mi történne, ha Júdást a mai kegyeseknek szolgáltatnánk ki? Viszonyulásuk nem vetekedne-e Júdás árulásával? Ne feledjük: Júdás egy kívülről származó, hirtelen és ellenállhatatlan befolyásra cselekedett, és tettét meg is bánta keservesen. Mindenben Isten tanácsvégzésének útján járt, tettével az Írást töltötte be. Isten tartja a kezében a történések láncolatát, és ő fog gondoskodni az üdvtörténet – Lényéhez méltó – dicső befejezéséről is.

      <<<Júdás ítélete           Isten feddhetetlensége>>>