Szülőknek...

Egy fogas kérdés (gyermekek fenyítése)

 Sok fiatal tesz hangos vagy hallgatólagos fogadalmat, hogy tulajdon gyermekét majd minden tettlegesség nélkül fogja felnevelni. Egy kis vizsgálódás hamar kimutatja, hogy fogadkozásaik tulajdonképpen visszajelzések. Ellenreakciói a gyermekkor igazságtalan és megalázó fegyelmezéseinek (pl. verés mások előtt) vagy az indokolatlanul súlyos bántalmazásoknak (ahol nemcsak vesszőt alkalmaztak, Péld 13,24 és 23,14).

A kiskorúak testi és lelki fenyítése az utóbbi évtizedekben minden szinten komoly viták tárgya lett. Maga a fegyelmezés csak egy részét képezi a gyermekek általános jogait felölelő témakörnek.

A kiskorúak kizsákmányolása, bántalmazása, elhanyagolása és megfélemlítése a világ több országában szomorú valóság. Az emberi jogokat védő és figyelő szervezetek méltán harcolták ki a kérdés politikummá minősítését. Tíz éves élőkészítés után fogadta el az ENSZ a Gyermek Jogainak Konvencióját, melyet 1990-ben ratifikáltak. Nem mindegyik tagállam írta alá a szerződést, mivel bizonyos részletekkel (gyermekek dolgoztatása, a családegyesítés kérdései, a kiskorúak lelkiismereti /azaz vallás-/ szabadsága, stb.) nem értett egyet.

A dokumentum 19. cikkelye olyan területet érint, amely az íráshű keresztyéneket zavarba hozza. Különösen ott okoz komolyabb gondot, ahol az állam törvényhozása a nemzetközi konvenciót belügyi szinten is elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a törvény az ország minden polgárára nézve büntetőjogilag kötelező lett, a gyermekek jogainak ismertetése pedig az iskolai munkaterv szerves részévé vált. A paragrafus így hangzik:

„A szerződő államok meghoznak minden olyan alkalmas intézkedést a törvényhozás, igazgatás, társadalmi szervezés és nevelés területein, amelyek hivatottak a gyermek védelmére a bármilyen jellegű testi és lelki erőszak, megkárosítás, bántalmazás, továbbá a züllés vagy elhanyagolás, valamint a rossz bánásmód, kizsákmányolás és a nemi kihasználás és erőszak ellen, amíg szülei, az egyik szülő, egy gyám vagy más törvényes felhatalmazott, vagy egy más személy felügyelete alatt van, akik a gyermekről gondoskodnak.“

A sajtó és a vonatkozó irodalom különösen a nyugati világban részletesen ismertette és dokumentálta a világ gyermekeinek olykor elrettentő helyzetét, és nem kímélte saját házatáját sem. Robotoló kisgyermekekről, vérszomjas szülőkről, pedofil hajlamú emberek erőszakos tetteiről (politikusokéiról is!), nevelési durvaságokról, testi és lelki kínzásokról számoltak be. Jelen sorok írója ún. hívő berkekben is tapasztalt eseteket, melyek a fenti kategóriák egyikébe-másikába sajnos beleillenek, és nagyban hozzájárulnak a testi fenyítés mellett felsorakoztatott érvek meggyengítéséhez. Mindazonáltal nem rendült meg hitében, hogy a helyesen alkalmazott fegyelmezés a gyermek harmonikus személyiséggé fejlődésének elengedhetetlen feltétele.

Nehézséget okoz némelyeknek, hogy a vessző fogalma a gyermekekkel kapcsolatban (pl. Péld 23,13-14) nem ismétlődik meg az Újszövetségben, és az egyetlen passzus, amely a gyermekek fegyelmezéséről szót ejt (Zsid 12,5-11), erősen ószövetségi hátterű, valamint csupán egy szellemi igazság illusztrációjaként van említve. A 9. vers viszont nagy horderejű kijelentést közöl, amely egyben problematikánk megoldásának kulcsa is: „...apáink fenyítettek minket és becsültük őket.“

Minden exegézist mellőzve közöljük, hogy a fegyelmezés egyike a Teremtő által is alkalmazott és részben ránk ruházott nevelési eszközöknek, és ismerős eleme a teljes Írás világának. Ezért fel sem vetjük helyességének, időszerűségének kérdését (testi vonatkozásban sem). Viszont annál nagyobb hangsúllyal szeretnénk rámutatni a hogyan, azaz a helyes megvalósítás részleteire.

Először egy pár általános és fontos tudnivalót sorolunk fel a gyermekről, végül pedig a büntetés alapelveit közöljük.

A gyermek Isten alkotása és tulajdona; csak egy meghatározott időre bízatik ránk. Nem rendelkezhetünk velük kényünk-kedvünk szerint. Mindegyikük emberi méltósággal van felruházva, ennek megsértése tartós lelki károkat, rendellenességeket okoz. A legszigorúbb nevelési elvnek sem szabad azt a tiszteletet kizárnia, amely minden emberi lénynek (egy csecsemőnek is) istenadta jussa. A kiskorúaknak a szereteten és gyengédségen kívül biztonságra, a szülői ház mindent átfogó védelmére van szükségük. Ehhez elengedhetetlen, hogy a gyermekekkel világosan közöljük azokat a határokat, amelyeken belül gondtalanul és büntetlenül mozoghatnak. Tehát tudniuk kell, hogy mit szabad és mit nem. Bár megteremtődik a határátlépés kísértése, mégis ezek a korlátok adják a biztonság érzetét. Nagyon fontos az átlépések következetes büntetése a szülők állandóan közös álláspontja, egyetértése alapján. Aztán növekedésükkel azonos ütemben sor kerül a korlátok tágítására – egészen a teljes megszüntetésükig. Sikeres nevelés esetén tizehat-tizennyolc éves korra korlátlan szabadságot kaphatnak a fiatalok, még ha továbbra is „az én kenyeremet“ eszik! (Félreértés ne essék: ezzel nem azt mondjuk, hogy bármit megengedhetnek maguknak. Figyelemre méltó eredmény, ha a már régóta ápolt baráti kapcsolat szülő és gyermek között a tinédzser kor végefelé annyira kiteljesedik, hogy szinte teljesen megszűnteti az alá- és fölérendelés viszonyát. Ellenben az együttélés szabályait ezután is be kell tartani!) Ekkor jön el az ideje, hogy a szülő örömmel – és egy kis elégtétellel – konstatálja: fenyítettem őket, és még mindig becsülnek (Zsid 12,9).

A büntetés alapelvei:

A büntetés első lépése nem a verés. A kicsi sokszor nem ért egy tilalmat, és tudatlanságból vét ellene. A testi fegyelmezést előzze mindig meg a figyelmeztetés. A következőképpen járhatunk el:

a.     az első félrelépésnél tisztázzuk a határokat, és megmagyarázzuk, hogy miben vétett; a tiltást újból kimondjuk;

b.     a második botlás (ugyanaz a hiba) ismétlődése szigorú figyelmeztetést von maga után: ha ismét előfordul, abból fájdalmas fegyelmezés lesz (közöljük, hogy mi és mennyi);

c.     ha bekövetkezik, esetleg utalunk az előbbi figyelmeztetésre, majd végrehajtjuk az ígért büntetést.

További szabályok:

1. Semmit ne tegyünk haraggal. Szükség esetén pár percet várjunk, míg újra csend van bennünk, és elönt a szeretet. De ne engedjük a büntető szándékot is elpárologni: feltétlenül és frissiben végre kell hajtani a kiérdemelt adagot. Vigyázat: nem szeretet, hanem csak egy nyers és ösztönös vonzalom az, amely nem tud büntetni keményen is, ha kell.

2.  A fenyítés mindig annak tudatából fakad, hogy ezzel biztosítjuk a gyermek nyugalmát és lelki egyensúlyát. A kiszabott porció újból és újból igazolja, hogy a szülő odafigyel gyermekére, komolyan veszi tetteit.

3.  A következetlenség bizonytalanságot szül a gyermekben. Ne forduljon elő, hogy pl. az utolsó figyelmeztetés után egy „még utolsóbb“ jöjjön. A büntetés ne maradjon el akkor sem, ha nincs hozzá hangulatom. Ha kell, magunkhoz is legyünk szigorúak. Vétkezünk kicsinyeink ellen, és önnön hitelünket rontjuk, amikor gyengeségből elodázzuk vagy kihagyjuk a megérdemelt penitenciát. A lezajlás után amúgy is másodperceken belül szent a béke, és gyermekünk nagyon fog örülni, hogy újra „jó“ lehet.

4. A fenyítés mértékét mindig a rossz cselekedet súlya határozza meg. Célszerű közölni is a gyermekkel (pl. „ha kővel dobálózol kint, három vesszőütést kapsz a popsidra“). Vigyázzunk, hogy fegyelmezés közben se ragadtassuk el magunkat, lásd 1. pont.

5. Ne járjunk el megalázóan. A fegyelmezés benső családi ügy. Lehetőleg ne legyen más tanúja a végrehajtásnak.

6. Elengedhetetlen a két szülő egyetértése, hogy a gyermek ne játssza ki egyiket a másikkal szemben. Még ha hirtelen nézeteltérés is fakad egy büntetés körül, a gyermek előtt egységben kell maradni, és a véleménykülönbséget később rendezni. A szerző tisztában van vele, hogy a tematikát úgy érintette, mint a surrogó kő a víz felszínét. Ha egy-egy olvasó rádöbben, hogy mennyi minden maradt ki a fejtegetésből, célba jutott az írói szándék: továbbgondolták.

Both Endre

vissza a lap tetejére>>>